Picur folytatta útját Dél-Afrikában, s Keszi is megérkezett Kenyába

Két napja írtam róla, hogy Picur a Dél-afrikai Köztársaságba érkezett. Jeladója azóta többször is küldött adatokat, s ezek szerint folytatta útját dél felé. Csütörtökön 130, pénteken pedig 157 km-t repült, Dél-Afrika legjelentősebb marhatenyésztő régiójában. A híres Bonsmara húsmarhák mellett azért vadállatokkal is találkozhatott, hiszen antilopok, zebrák és zsiráfok is legelésznek néhány nagyobb farmon és vadrezervátumban. Mivel Afrika gazdaságilag legfejlettebb országában jár, ezért várható, hogy a mobiltelefon hálózat is fejlettebb, mint a vonulása során a kontinensen korábban érintettekben. Így okkal reménykedhetünk, hogy rendszeresen küldi majd az SMS-eket.

Picur csütörtökön (kék) és pénteken (zöld) megtett útvonala (2014. dec. 18-19.)

Emlékeztek még arra, hogy Picur, Peter és Keszi szeptemberben és októberben hosszabb ideig Szudánban töltötték idejüket? Például a Nílus és az Atbara folyó között. >>

Közülük Keszi sokáig a szudáni New Halfa közelében maradt, de október 24. óta nem érkeztek tőle adatok.
 
Ma viszont - közel két hónap után - újra küldött SMS-t. Október eleje óta mintegy 3355 km-t vándorolt, s közben rövid ideig Eritreában is járt, de az ideje legnagyobb részét Etiópiában töltötte. Egy hete azonban újra megindult, s Szomália érintésével a mai napon megérkezett Kenyába, s már csak alig száz km-re van az Egyenlítőtől. Ha délnek fordul, akkor ő lesz az idén a második jeladós gólyánk, amelyik átlép a Föld déli felére.
 
Picur (piros) és Keszi (zöld) útvonalai október eleje és december 19. között
 

További fotók és térképek a Gólyanaplóban >>

Official Photos of the Travis Scott x Air Jordan 33