Vecáról a TV2 „időjárásban jelent”, Dejtáron elengedtük a tavaly súlyosan megsérült gólyát

Tegnap szerda volt, ezért Veca a TV2-n, ismét az időjárás jelentésben „járt”, aki esetleg nem látta élőben az itt nézheti vissza.

Veca és Németh Lajos egy képernyőn (forrás: TV2)
Veca és Németh Lajos egy képernyőn (forrás: TV2)

Március 23.-án a közel egy éves mentési akció lezárásaként elengedtük a tavaly súlyosan megsérült, de időközben felgyógyult fehér gólyát fészekének közelében.

Dejtár határában elengedett gólya (fotó: Papp Ferenc)
Dejtár határában elengedett gólya (fotó: Papp Ferenc)

Azoknak, akik esetleg nem követik az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) által működtetett dejtári internetes fehérgólya-webkameráját alább egy kis összefoglaló a korábbi történésekről.

Tavaly május 20-án az egyik madár eltűnt a fészekről, ahol a párja a tojásokon kotlott. A sérült, rendkívül rossz állapotban lévő madarat másnap, május 21-én sikerült megtalálni a település egyik kertjében. Az állatot a MME és a Bükki Nemzeti Parki Igazgatóság (BNPI) munkatársai állatorvoshoz, majd a Fővárosi Állat- és Növénykertbe szállították. A madár sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az őszi vonulásra nem is épült fel, így elengedni sem lehetett, az állatkertben kellett átteleltetni.

A gólya súlyos sérülései, már kitisztított sebek (fotó: Papp Ferenc)
A gólya súlyos sérülései, már kitisztított sebek
(fotó: Papp Ferenc)

Portré akkor…(fotó: Papp Ferenc)
Portré akkor…(fotó:
Papp Ferenc)

és most (fotó: Papp Ferenc)
és most (fotó:
Papp Ferenc)

A fészekalj megmentése érdekében a tojásokat az MME munkatársa május 22-én kiszedte a fészekből (ezeket a magára maradt szülő egyedül sem kikelteni, sem felnevelni nem tudta volna), ahonnan a Börzsöny Alapítvány keltetőjébe kerültek. A tojások egy héten belül rendben ki is keltek. A fiókák megerősödését követően a madarakat az MME szakemberei a Budapest Voices együttes közreműködésével, egyesével több fészekbe helyezték ki, ahol egy kivételével rendben fel is nevelkedtek és ki is repültek. Érdekesség, hogy eközben a kiürült webkamerás dejtári fészekbe is visszatért az élet, mert egy újjáalakult fehérgólya-pár napokon belül birtokba vette.

Hála az állatkert munkatársainak, 23-án a madár a sajtó jelenlétében elengedésre került, az első lépéseket, repülést a szabadban megtette, majd magára hagytuk. A rá felszerelt jeladónak köszönhetően viszont pontosan tudjuk merre jár, így azt is, hogy sikeresen túl van az első „vadonban” töltött éjszakáján.

Elengedés előtt (fotó: Papp Ferenc)
Elengedés előtt (fotó:
Papp Ferenc)

Első szárnycsapás (fotó: Papp Ferenc)
Első szárnycsapás (fotó:
Papp Ferenc)

Repülés (fotó: Papp Ferenc)
Repülés (fotó:
Papp Ferenc)

Az MR Kossuth a Közelről cím műsorában számolt be az elengedésről.

A dejtári fehér gólya fészekkamera: http://golya.mme.hu/golyakamera/dejtarstream/

Afrikában lévő, aktív jeladós gólyáink térképe>>

Off White X Max 98