Összefoglaló cikk jelent meg jeladós gólyáinkról az országos hírportálokon

Pénteken számos országos hírportál összefoglaló cikket hozott le jeladós gólyáinkról. Nem ez az első, s valószínűleg nem is az utolsó eset, hogy foglalkozik velük a média.

A mostani cikkek is a két Dél-Afrikáig jutott gólyánk (Picur és Keszi) történetével kezdődnek, de írnak a többiek teleléséről, megemlítve az itthon telelőket is, valamint a tavaszi vonulásról, melynek kapcsán a Varbóról csütörtökön közzétett hírre is utalnak.

Tevekaravánon vagy Varbó hátán utazik a Szaharában a jeladó?

Mint azt már többször említettük, a fehér gólyák jelölésére GSM alapú jeladókat használtunk. Ennek a technológiának az a hátránya, hogy csak GSM hálózat ernyője alatt tud nekünk adatokat továbbítani. Afrika nem Európa, ahol már szinte nincs olyan négyzetméter, ami ne lenne „behálózva”.

Észak-Afrika GSM térképe
A GSM hálózat lefedettségi térképe azon a területen amerre Varbó járt a télen.

Nézzetek gólyás filmeket és videókat!

Alig néhány nap van hátra a tél utolsó hónapjából, s néhány hét múlva megérkeznek Afrikából az első gólyáink. Persze a többségük majd március végén és április elején érkezik, de az sincs már olyan messze. Mégis sok gólyakedvelőnek ilyenkor már ólomlábakon múlik az idő, mivel hosszú hónapok óta nélkülözik kedvenc madaraikat.

Még szerencse, hogy a néhány itthon telelő gólyáról időnként szóltak a híradások, s talán még fontosabb volt az idei télen, hogy az Afrikában telelő jeladós gólyáinkról rendszeresen híreket adtunk. 

Kedves Gólyakedvelők! Ha mégis úgy érzitek, hogy nehéz lesz kibírni ezt a néhány hetet, amíg a webkamerával megfigyelt fészkeinkbe is megérkeznek lakóik, akkor jobb híján nézzetek gólyás filmeket és videókat! Hátha enyhítik a következő hetekben, a gólyákkal kapcsolatban jelentkező "elvonási tüneteket". :-)

Keszi és Picur februári kalandjai Dél-Afrikában

Február elején írtunk utoljára a két Dél-Afrikában telelő jeladós gólyánkról, s ők azóta is nagyrészt egy helyen tartózkodtak. Nyugalomban tölthették a tél utolsó hónapjának eddig eltelt napjait, csapatukkal járhatták a réteket, mezőgazdasági területeket, s szedegethették a sáskákat, gyíkokat, pockokat, s minden mást, ami mozog ott a dél-afrikai nyárban.


Keszi és Picur helyzete 2015. február 20-án
Forrás: satellitetracking.eu

Oldalak